Költözés

Blogunk új helyre költözött:

http://anapgyermekei.hu/

Az írásaink nagy része már elérhető angol nyelven is.

Ádám és Adorján

Reklámok

Délkelet Ázsia szelleme 1.rész

Mielőtt belekezdenék a sztorizgatásba, el kell, hogy meséljem nektek, Thaiföld nagyon megérintett. Úgy spirituálisan, mint esztétikailag. Olyan érzéssel kerekeztem át az országon, mintha a lakosság a családomhoz tartozna és az utazásom egyben egy egzotikus rokonlátogatás is lenne, a thai emberekből áradó kedvességnek és alázatnak köszönhetően. S volt még egy dolog, ami teljesen lenyűgözött: szinte az összes lakóház, üzletek, parkok, folyók mellett különös kis házikókat lehetett látni, s égett bennem a kíváncsiság, hogy kiderítsem, mik ezek a furcsa, meseszerű, tünde-babaház kinézetű, engem először madáretetőre emlékeztető építmények. Így hát beleástam magam a thai tradícióba egy picit.

20160824_103923

Csöppnyi homokszem a thai varázsból

Bővebben…

Hogyan kezdtünk el Thaiföldön biciklizni?

Ha úgy döntünk utazni szeretnénk, figyelembe kell vennünk azt is, hogy az eseményeket nem fogjuk tudni oly módon irányítani, mint ahogy az lehetséges a több év alatt kialakított otthoni biztonságos életünk során. A váratlan helyzetekre, kihívásokra, a mindennap előbukkanó ismeretlenre a védekezésre konfigurált elménk stresszel és letörtséggel válaszolhat.
Na jó de én boldog és kiegyensúlyozott szeretnék maradni, mit csináljak? Maradjak otthon?
Azt is lehet, bár ebben az esetben lehet, hogy búcsút kell mondanunk az álmainknak, lemaradunk a műsorról, amire egész életünkben vártunk.

A megoldás azonban mint mindig, most is egyszerű. Nevezzük el mondjuk Belső utazásnak. Ez a különleges túra arról szól, hogy elménket a Félelem óvodájából kivesszük és átíratjuk a Hit és a Végtelen lehetőség iskolájába. Mit jelent a hit? Azt jelenti, hogy biztosak vagyunk valamiben. Például abban, hogy meg tudom csinálni, és meg is fogom csinálni, és nem is akárhogy fogom megcsinálni, hanem rácsapok az asztalra és képességeim maximális kihasználásával megteremtem, véghezviszem, létrehozom. Hiszem, hogy a nehézségek a növekedésemet, a kiteljesedésemet és a boldogságomat szolgálják. Ez az egy út létezik, és mindig is ez az egyetlen út létezett vala.

20160528_104406

Irány az iskolapad! 🙂

Az elméleti részt hamar elsajátíthatjuk a suliban, azonban dolgozatírás közben – a kiképzőpályán – gyakran fogjuk vakarni a fejünket.

Így történt ez velünk is, amikor fel kellett adnunk az elképzelésünket, hogy Újzéland lesz az első ország, ahol a repülést választjuk utazási eszközként.

Bővebben…

Három hét pihenő

Előszóként szeretném megköszönni Hajninak, hogy segített szállást találnunk és Monának, Champnek és Máténak szeretetüket és kedvességüket.

Lábamat kecsesen átlendítem a vázon, hallom, ahogy a biciklis cipőm talpa bekattan a pedálba, a váltóval utazó sebességre állítom a hajtást, megülöm a túrabringám, indulok! Tudatom tiszta, koncentrált. A simogató menetszél levakarhatatlan gyermeki mosolyt csal az arcomra. Mozgásban vagyok, haladok. Változik a táj, változik a környezet, s velük változik a fizikai, mentális és érzelmi testem is. Valami azonban nem változik. Egy helyben áll, figyel és szeret. A végtelenségben tartózkodik ma is, holnap is, mindig. A szellememről van szó, azaz a tudatosságomról, aki a Mindenség része. Világítsd hát át tudatosságom minden sejtem, minden érzelmem és minden gondolatom, boríts be vakító fényeddel, hogy egységben érezhessem magam, hogy azt érezhessem bármire képes vagyok, egy hős vagyok, aki táncra hívja a cselekvést, aki képességeit maximálisan kihasználva halad a teljesség felé.

Bővebben…

Az Atya, a Fiúk és a Lekváros Kenyér

Ahogy hallgattam az esti misét hindiül Parvatipuram város katolikus templomában azon gondolkoztam, hogy társadalmunknak bizony szüksége van papokra. Nem is papokra, inkább lelki pásztorokra. Akik erősítik és nemesítik a közösségük tagjait, akik utat mutatnak a fény felé, bármilyen mélyen is jársz félelmeid labirintusában. Akik segítenek megnyílni önmagunk, egymás és az élet felé.
Első lépésként én csavarnék egyet a papság stratégiáján. Feltételezem, hogy a tudatosság növelése a céljuk. Ebben az esetben az lehetne a tanítási irány, hogy egymást segítő és támogató aktív közösséget teremtsenek, s nem egy “nyájat”, aminek a tagjai ugyan rajta vannak a témán, de mégis egy mise meghallgatásától várják a megoldást. Imádkozni hatékony és szükségszerű, én is szoktam. Ami viszont a legfontosabb: a cselekvés, a tett, ami átrepíthet bármilyen akadályon. Tehát a közösség együtt haladna a teljesség felé, az őszinteség, az alázat és a szeretet útján, a hátszelet pedig az univerzális öröm, a létezés öröme biztosítaná. A pásztor feladata, hogy ösztönözze, illetve tanítsa a közösséget mindaddig, amíg önjáróvá nem válik. Ezután pedig a történetünk főhőse – amennyiben ez számára, a közösség számára és az Univerzum számára is megfelelő – az alábbi feladatok közül kiválasztaná azt, ami a legközelebb áll a szívéhez:

Bővebben…

Erő, magabiztosság, figyelem és jelenlét

Bevezető

Mindig jelenlét van, a kérdés az, hogy mennyire, merre, mire? Mi emberek szeretünk számokban gondolkodni, viszonyítani, összeadni, kivonni. A jelenben levés szerintem azt jelenti, hogy valós időben cselekszem, együtt az áramlással. Nincs késlekedés. Érzékszerveim aktívan figyelnek, bármit is kell tennem, együtt mozgok vele. Határtalanság van, számok nélkül. Tudom, hogy jó lesz. Nekem, neked, mindennek és mindenkinek. Ez a hit. Tudom, hogy meg tudom csinálni. Ez az erő! Bármi is történik, benne maradok a pillanatban. Ez a magabiztosság.

Miért? Miért kell erő, magabiztosság, figyelem és jelenlét? A felszabadulásért, az öröm miatt, egy jóízű kacaj miatt, a tűz miatt és a kiteljesedésért. Ha csak egyetlen cseppnyi pillanatot sikerül elkapnod, megvagy. És ahogy érzed, ahogy a csepp folyóvá duzzad, úgy költözik beléd egyre gyakrabban a béke, a megértés és a szeretet. Amit aztán a tapasztalat által megtanul az idegrendszered, és bármikor rákapcsolódhatsz a frekvenciájára.

wp-1457237799192.jpg

Magabiztosság, Erő, Jelenlét

Eme kis irományom arról a különös időszakról szól, amikor Ádámmal külön utakon bicikliztünk. Ugyanis figyelmetlen voltam, a térképet néztem az út helyett, és bumm! Nekimentem a biciklimmel! Egy másodpercre megállt az idő. Nagyon megijedtem, tudtam, hogy para van, lefőttem, mint a kávé. Gáz, amit csináltam, ki is borult a bili, ugyanis ez már a sokadik figyelmetlenségem volt. Bővebben…

Napsütés, trópus, varázstó és ninja-akciók

Nagyon megszerettem Pakisztánt. Ottlétünk során folyamatosan kapkodtam a fejem, hogy lehet ebben az országban szinte mindenki menő. Az emberek sugároznak a boldogságról, nyitottak és mosolygósak, kedvesek és barátságosak. Sajnálatos, hogy a nyugati média feketebárányként tekint erre a csodálatos országra. Az itt eltöltött 20 nap alatt rám ragadt a “paki vibe”, helyi kifejezéssel élve a “no tension!”. Ellestem a lazaság egy újabb fokát, megtanultam tiszta szívből, érdeklődve közeledni az emberek felé, s fenntartani a beszélgetés izgalmát.

Lahore, az utolsó város az indiai határ előtt megkoronázta expedíciónk pakisztáni szakaszát. Nagyok szeretem amúgy az expedíció szót, ahogy kiejtem, vagy leírom ráébreszt, hogy nem egy hétvégi szalonnasütésre vállalkoztunk, hanem arra, hogy körbeutazzuk a Földet, felfedezzük az ismeretlent magunk körül és önmagunkban.
A nagyvárosba sötétedés után érkeztünk, majd egy helyi emberkétől szerzett mobilról felhívtam azt a csákót, aki még délután felajánlotta Ádámnak út közben, hogy segít szállást intézni. Kiderült, hogy át kell döngetni a fél városon, hogy megnézzünk ezt a szálláslehetőséget. Totál ismeretlen volt a terep, ráadásul autók és motorok milliói hömpölyögtek mindenhonnan  mindenfelé, mint egy cintányérral megbolygatott méhkas, fittyet hányva a kresz szabályainak. Rögzíteni szerettem volna a történést, csak mindkét mancsom a kormányhoz ragadt, a vállizmaim megfeszültek, elmém pedig nagy erőkkel fókuszált, hogy az ide-oda cikázó autók fénycsóvái között szlalomozva a helyes úton tartsa a biciklimet, szóval képben kellett lenni! Végre kikötöttünk, nem is akárhol: a pakisztáni nemzeti országúti  kerékpáros csapat főhadiszállásán! Ide szólt a meghívásunk. És ahogy Ádám is írta, ismét hazaérkeztünk: a fiatal versenyzők a másodperc törtrésze alatt befogadtak minket, körbevezettek a kolesz-szerű épületben, leraktuk a paripáinkat és már mentünk is vacsorázni és sztorizgatni a kantinba. Annyira jól éreztük magunkat, hogy itt maradtunk még további négy napot, pihentünk, töltődtünk, sőt még fodrászhoz is elvittek a srácok, ugyanis úgy néztem ki, mint egy csöves biciklis-remete. A rutinos kéz alatt vígan szorgoskodó olló megszabadított a bozóttól, ami a fejem tetején lakott, és a rumcájsz-arcszőrzetemtől, hogy teret adjon a menő stílusnak. Úgy éreztem magam ez után, minta újjászülettem volna.

triple_en.jpg

Viszlát ősember! 🙂

Bővebben…

Rendkívüli emberek

Sziasztok drága olvasók!

Bár ezt a bejegyzést Adorján készítette, megkértem had írjam hozzá én az előszót.
Amikor Dushanbében egyik reggel Adi bejelentette, hogy támadt egy ötlete a következő blogbejegyzést illetően egyre kíváncsibbá tett. Elmesélte, hogy interjút fog készíteni az ideiglenesen egy térbe koncentrálódott hosszútávú bringásokkal és a világ tudtára adja, kik is ők valójában, kik is vagyunk mi valójában.

IMG_7349

Itt, ennél az asztalnál, világjáró bringások társaságában jött az ihlet az interjúra

Bővebben…

Két főváros között

Először is elnézést kérünk az olvasóinktól, amiért csak most jelentkezünk, igen korlátozott az internet-elérés itt közép-Ázsiában.

Az alábbi irományban szeretném elmesélni, hogyan jutottunk el Jerevánból az 1200 km-re lévő Teheránba nyolc változatos nap alatt.
Tűkön ülve vártam, hogy újra biciklire ülhessek, elég volt a pihenésből Arsennál. Egy szép keddi délelőtt, iráni vízummal a zsebünkben és terjedelmes mosollyal az arcunkon indultunk útnak Irán felé. Kellemes napsütéses időben tekertünk át az örmény fővároson, útbaigazítást az ámulatba ejtően monumentális Ararát hegytől kaptunk.

Az Ararát

Az Ararát

Bővebben…

Trabzon – oda és vissza

3000 kilométer fölé ért a kilométerórám, nagy erőkkel hasítjuk a távolságokat. A napi tíz eurós költségvetésünket könnyen tartani tudjuk, szinte csak kajára költünk az utazásra félretett pénzünkből a helyi boltokban, s meg kell hogy mondjam, vígan elvagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Leginkább mellékutakon haladunk, falvakon, kisvárosokon keresztül. Beépülünk az élet körforgásába, ismerkedünk, barátkozunk a helyiekkel. Tanulunk, és tapasztalunk. Az emberektől a környezettől, egymástól és magunktól.
Nekem leginkább a kalandozó, álmodozó figyelmem kell kordában tartani, hogy Jelen legyek a térben és jelen legyek az időben. Az Út rákényszerít, máskülönben lemaradok a lehetőségekről, amik színesítik, élénkebbé teszik vagy épp leegyszerűsítik az életünket.

P1080594

Az Út a lényeg

Szeretek biciklizni. Tekerni a természetben, hegyen, völgyön, folyók mentén, pusztaságban és emberek között. Feltölt és kikapcsol ahogy átélem a külvilágot a saját kis unikornis szűrőrendszeremen keresztül, kapcsolódok a földdel, vízzel, levegővel, növény- és állatvilággal, emberekkel és önmagammal.
Bővebben…