Társ

fa_blog_ok

Svájc 2014.


Projektünk fő különlegessége és egyben alap motívuma egy, azaz sok sok fa, vagy valamilyen növény társulás. A fenntarthatóság mindennél fontosabb és ez különösen igaz Földünk jelenlegi helyzetére. Tervünk szerint folytonosan egy fa, vagy valamilyen élő növény lenne a társunk, amit országonként elültetnénk és helyére egy újat szereznénk, úgy hogy az alap táptalajhoz egy kis marék földet is hozzá adnánk. Így az utazást nagyjából 40 ültetéssel mögöttünk és ugyanannyi különböző humuszból álló mikró talajjal fejeznénk be. Majd az utolsó országból kapott növényt, a “világ fáját” ünnepi keretek között helyeznénk itthon végleges helyére, ahol még hosszú élet és fejlődés várna rá.

Ezzel szeretnénk felhívni a világ figyelmét az emberek egymás közötti és a természettel való kapcsolatának fontosságára. A földek keveredésével az egységet, az emberi sokszínűséget és annak egymáshoz való toleráns viszonyulását szeretnénk kifejezni. Egyben szeretnénk jelképesen adózni bolygónknak az önzetlen gondviselésért, amit évmilliók óta kapunk tőle, mégsem vagyunk elég hálásak érte.


Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s